Monostor negyed

Mi nagyobb a Monostor negyednél? Minden bizonnyal két Monostor negyed!

A mintegy 120 ezer lakosságú Monostor negyed Kolozsvár legnagyobb és Románia egyik legkiterjedtebb negyede. Története a IX-X. századig nyúlik vissza, amikor a Kálvária dombon, az eredetileg bencés-rendi Nagyboldogasszony-templom körül kialakult a – jelenleg Kolozsvárhoz tartozó – Kolozsmonostor település. A Nagyboldogasszony-templom (Kálvária) viharos történetét egyébként pápai kiváltságok adományozása és elvétele, valamint több támadás okozta. A XVII. századi tatárjárás során a templomot lerombolták, így a XVIII. században csupán fegyverraktárként szolgált. A XIX. században az Erdélyi Római Katolikus Státus újjáépítette a templomot, majd 1922-ben a ferenceseknek ajánlotta fel, akik azonban elutasították a lehetőséget. Ezt követően a görög katolikus egyháznak adták bérbe, a tulajdonjog pedig továbbra is az Erdélyi Római Katolikus Státust illette. A kommunista éra beköszöntével és a görög katolikus vallás gyakorlásának betiltásával a Nagyboldogasszony-templomot (Kálvária) az ortodox egyháznak adományozták. A római katolikus egyház 1990 után igényelte vissza a templomot.

A település lakossága nagyrészt földművelő parasztokból állt. A Monostor település és negyed neve magyar kifejezésből ered, ami tulajdonképpen kolostort jelent. 1895-ben a település egyesült Kolozsvárral, majd 1965-ben megkezdődött a házak lebontása az észak-koreai mintára felépített tömbházas munkásnegyedek érdekében. Ennek ellenére a Monostor negyed főnixmadárhoz hasonlóan felemelkedett saját hamvaiból és jelenleg Kolozsvár legnagyobb lakónegyedeként tartják számon.

2007-ben épült Kolozsvár legnagyobb bevásárlóközpontja, a Polus Center, amely egyben az ország egyik legnagyobb multifunkcionális központja. A 61 négyzetméter területen elhelyezkedő építmény a Monostort a város kiemelt fontosságú kereskedelmi központjává tette. A Nagyboldogasszony-templomon (Kálvária) kívül turisztikai látványosság lehet maga a negyed is, ahol a sztálinista építészet egyik hű példája is megtalálható.

Fénykép forrása: www.presalocala.com

 

Az olvasó hozzájárulása

Andrei Fărcaş:

A hegyfokot, amelyre a Nagyboldogasszony-templom épült, régészetileg 1970 óta vizsgálják. A helyszínen az első vaskorszaktól a jelenig találtak életre utaló nyomokat. Az építményt a IX-X. századból eredeztetik. A X. században az árokhoz egy fából készült palánkot is rendeltek, amelyet 1068-ban, feltehetőleg a besenyők általi támadásban felgyújtottak. Egy másik rendkívüli pusztítást az 1285-ös mongol invázió okozott. A bencések a XIII. században a lakatlanul maradt helyre kőből készült, négyszögű alaprajzú, két saroktornyos kolostort építettek. Amennyiben Peter Iambor régész következtetéseire hagyatkozunk, akkor bátran kijelenthetjük, hogy ez volt Kolozsvár bizottságának első székhelye, amelyet a XII. századi dokumentumokban „Castrum Clus”-ként emlegetnek.